MEGÉRTE? EZT AKARTAD?

 

Húsz esztendeje, 1988-89-ben ment végbe az, amit kegyesen rendszerváltásnak szoktak nevezni. Sokan hitték, hogy ez az új világ jobb lesz, jobban fogunk élni, csupa becsületes ember fog bennünket vezetni. Sokan hitték, hogy minden marad a régiben, visszük magunkkal azt, ami jó volt a szocializmusban, és hozzátesszük azt, ami jó a kapitalizmusban. Nem ez történt! Gondold végig, mit veszítettél és mit nyertél! Gondold végig, hogy megérte-e! Ezt akartad?

 

Húsz éve szocializmus volt, ma kapitalizmus van

 

 

Húsz éve senki sem lehetett milliárdos, de a túlnyomó többségnek elfogadható élete, biztos jelene és kiszámítható jövője volt. Ma bizonytalan a jelened, kiszámíthatatlan a jövőd.

Húsz éve az ország pénzét úgy osztották el a parlamentben, hogy jusson oktatásra, egészségügyre, a Te és a mi jólétünkre. Ma a gazdagok, a milliárdosok kapják az ország kenyerének javát.

Húsz éve megbecsülték a tisztességes munkát, ma az ügyeskedőknek, a csalóknak áll a világ.

Húsz éve a munkásembernek becsülete volt, ma másodosztályú polgár saját hazájában.

Húsz éve sem volt minden fenékig tejföl. De éreztük: a szocializmus van az emberekért, és nem az emberek vannak a szocializmusért. Ma nem a kapitalizmus van értünk, mi vagyunk a kapitalizmus­ért.

 

Húsz éve dolgozhatott mindenki,
ma egymillió embernek nincs munkája

 

 

Húsz éve mindenki dolgozhatott, aki akart. Ma hivatalosan 400 ezer embernek nincs munkája, nem hivatalosan egy milliónak.

Húsz év alatt másfél millió munkahelyet tettek tönkre, de egyet se pótoltak.

Húsz éve a mezőgazdaság egymillió embernek adott munkát. Ma alig százezren dolgoznak itt.

Húsz éve a pályakezdőket tárt karokkal várták a munkáltatók. Ma körülbelül 80 ezer pályakezdő fiatal indítja életét munkanélküliként.

Húsz éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Ma sokszor 13-15 óra is kevés.

Húsz éve miénk volt Magyarország, ma külföldiek szolgái vagyunk saját hazánkban

Húsz éve a gyárak, az üzemek, a bankok, minden-minden magyar volt. A magyar gyárakat bezárták vagy privatizálták, jellemzően a külföldi tőke számára. A legtöbb gyárat azért vették meg, hogy a konkurenciát felszámolják, így a hazai gyárak többségét szétzúzták, bezárták, dolgozóit az utcára tették. Ma az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások nagy része külföldiek kezében van.

Húsz évvel ezelőtt volt nemzeti ipar, ma multik vannak. Húsz éve volt önálló nemzeti termelés, önálló tudományos háttérrel. Ma a külföldi cégek összeszerelő üzemei jelentik az ipart.

Húsz éve volt magyar műszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM. Volt önálló hadiparunk, olyan üzemekkel, mint a Diósgyőri Gépgyár, a Rába.

Húsz éve volt magyar ruházati ipar olyan óriásokkal, mint a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg. Mára a ruházati ipar gyakorlatilag megszűnt. Húsz éve volt magyar cipőipar, ma gyakorlatilag nem gyártunk magyar cipőt.

Húsz éve a magyar Ikarus évente 13 ezer autóbuszt gyártott, és a világ élvonalában volt. Mára felszámol­ták, hogy helyébe a német, svéd és más buszok jöjjenek. Húsz éve a Ganz-MÁVAG vonatokat gyártott a világ számos országának, ma kínai piac van a helyén. A Csepel Művek 60 ezer embernek adott munkát, ma kis kft-k vannak a helyén.

Húsz éve az ország vezetése a magyar gazdaságot támogatta. Ma a multikat, a külföldi tőkét szolgálja ki. Magyarországon – bármivel foglalkozik is – a multi támogatást és adókedvezményt kap. Mára ez utóbbi összege eléri a százmilliárd forintot. A kis- és középvállalkozó, az őstermelő nem kap semmit, sőt: olyan adókkal sújtják, hogy ne érje meg Magyarországon termelnie, dolgoznia.

Húsz éve az energiaszektor az állam kezében volt, nem kellett félni attól, hogy lekapcsolják a villanyt vagy nem tudunk fűteni, mert nem tudjuk kifizetni. Mára a privatizált energiaszektor egekig emelt árai miatt az emberek nem tudják kifizetni a rezsit: csak idén 700 000 embertől vonnak 30%-ot a fizetésükből köztartozás miatt.

A multik környezetében a magyar kis- és középvállalkozások teljesen ellehetetlenednek, hiszen őket adók sújtják, a multit pedig adókedvezménnyel támogatják. 2007-ben 100 ezer magyar vállalkozás ment tönkre.

 

Húsz éve mi szállítottunk a világnak ennivalót,
ma mi vesszük a világtól

 

 

Húsz éve olyan világhírű üzemek jelentették a magyar mezőgazdaságot, mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádud­var. Mára ez a múlté.

Húsz éve hazánkban 8,7 millió sertést tenyésztettek. Ma ebből csak 4,1 millió maradt.

A húsz évvel ezelőtti mezőgazdasági termelésnek ma csak egyharmadát termeljük.  

Húsz éve szövetkezetek, állami gazdaságok művelték meg a földet az ott élők érdekében. Ma magánvállalatok dolgoztatnak idegen bérmunkásokkal.

Húsz évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi az a parlagfű. Ma annyi a parlagon heverő, megműveletlen föld, hogy parlagfűből és allergiás betegekből nagyhatalom vagyunk.

Húsz éve mi láttuk el gabonával, almával, borral, csirkével a szocialista országokat. Mostani szövetségeseinknek, a németeknek, a franciáknak, olaszoknak nem kell a magyar mezőgazdaság terméke.

Húsz évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint ma. És nem csak azért, mert háromszor annyi tehén és disznó volt, mint ma. Ettünk, mert volt, mert jó volt, s főleg, mert tellett rá. Ma drága a hús, egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű húst eszünk.

 

Húsz éve 20 milliárd dollárral tartoztunk
a világnak, ma 130 milliárddal

 

 

Húsz éve 20 milliárd dollárral tartoztunk a világnak. Ma mintegy 130 milliárddal tartozunk.

Húsz éve tudtad, hogy hol a pénz! Fedezetül ott állt a magyar gazdaság. A Ganz MÁVAG, a Csepel Művek, a MOM, az Ikarusz, Bábolna, Nádudvar, Mezőhegyes. Százezer számra épültek lakótelepi lakások. Itt volt a pénz, tudtuk, hogy hol van. Mi kaptuk, mi használtuk, és kérdezzük: hova lett ez a pénz? Hol vannak a magyar üzemek? Hol építenek szociális bérlakást? Hol adják olcsón a kenyeret?

Húsz éve, a Kádár-rendszerben gazdálkodtak a hitelekből, a mostani rendszerben ellopják.

 

Húsz éve az ember volt a legfontosabb, ma a pénz

 

 

Húsz éve még kórházakat, iskolákat építettek, hogy az egészségügy és az oktatás mindenki számára elérhető legyen. Mára bezártak több mint 300 iskolát, bezártak több száz rendelőt és kórházat. Sokaknak negyven kilométert kell utazni a „központi” kórházig. Nem csoda, hogy a halálozási arányban és várható élettartamban is az EU-20-ak közül a legrosszabb ötben vagyunk.

Húsz éve a kórházban az számított, hogy mi a bajod, mid fáj? Ma egyre inkább az számít, hogy mennyi pénzed van.

Régen a beteg minden körülmények között kapott ellátást. Mára ingatlanspekuláció miatt bezárták a „Lipótmezőt”, azt az országos pszichiátriai intézményt, ahol olyan betegek is éltek, akik nem tudtak gondoskodni magukról, s esetleg ön- vagy közveszélyessé válhattak volna gyógyszeres kezelés nélkül. Ma több százan bukkannak fel hajléktalan szállókon, s legalább ennyien nem igénylik gyógyszereiket – védelem és kezelés nélkül mi lesz velük?

 

Húsz éve sem voltunk gazdagok,
de sok mindent megengedhettünk magunknak

 

 

Húsz éve sem voltunk gazdagok, de sok mindent megengedhettünk magunknak: üdülést, éttermet, szórakozást. Ma vagy az egyik, vagy a másik, de gyakrabban egyik se.

Húsz éve nem kellett adót fizetnünk. Ma – ha csak egy kicsit is jobban keresünk az átlagnál – a fizetés felét elviszi az állam. Mit kapunk cserébe? Bezárt kórházakat, lezüllesztett oktatási rendszert, bezárt vasútvonalakat, megfizethetetlen közlekedési díjakat.

Húsz éve senki nem éhezett Magyarországon. Ma az ENSZ óvatos becslései szerint is legalább 200 ezer ember, ebből mintegy 20 ezer gyerek éhezik hazánkban. További 100 ezer gyerek pedig jó esetben krumplihoz és zsíros kenyérhez jut.

Húsz éve az emberek többsége nyaralni ment. Ma a családok 59 százaléka nem megy nyaralni.

Húsz éve a nyugalomba vonulás tisztes nyugdíjat és megbecsülést jelentett. Ma éhezést, társadalmi kitaszítottságot. Mit lehet megvenni az öregségi nyugdíj minimális összegéből, 28500 Ft-ból? Ételt keveset, rezsit fizetni lehetetlen, gyógyszert meg szedjenek a gazdagok.

Húsz éve gyakorlatilag minden magyar állampolgár részesült a társadalombiztosításban. Ma ezrek esnek ki a társadalombiztosításból, így megfosztják őket az egészségügyi ellátástól.

Húsz éve nem voltak hajléktalanok, s a biztos megélhetés miatt senkit nem fenyegetett az a veszély, hogy az utcára kerül. Ma Magyarországon 85-90 ezer hajléktalan él, s évente több, mint 2000 lakást árvereznek el. A felmérések szerint magánemberek esetében gyakorta árvereznek a kifizetetlen villany-, gáz- és más rezsiszámlák következtében, de magas az illetéktartozások miatt elindított végrehajtások száma is.

Húsz éve a cigánynak nem kellett szociális segélyért sorba állnia, nem kellett megaláznia magát. Húsz éve a cigány is dolgozhatott, sőt dolgoznia kellett. Cserébe nem „lenézett idegen” volt, hanem egyenjogú polgár.

 

Húsz éve könnyebb volt fiatalnak lenni, mint ma

 

 

Húsz éve a bölcsődei és óvodai elhelyezés mindenkinek járt. Mára annyi helyet megszüntettek, hogy a gyerek születése előtt kérelmezni kell a felvételt. Ha nem, marad a magánóvoda, gyermekenként 60 ezer Ft-tól havonta.

Húsz éve a fiatalok mertek családot alapítani, mert tudták, hogy lesz munkájuk, lakásuk. Ma gyakran azt sem tudják, holnap miből vesznek kenyeret, s lesz-e tető a fejük felett. A tendenciát jól mutatja: az átlagos életkor az első házasságkor 1990-ben még 22 év volt, 2007-re már 27 évre emelkedett.

Húsz éve a gyerekedre biztos jövő várt. Tanulhatott, munkát kapott, családot alapíthatott. Ma nagyon sokak számára egy lehetőség marad: külföldre menni.

Húsz éve sem volt könnyű lakáshoz jutni, de a fiatalok többsége belátható időn belül az állam segítségével megoldotta. Az állam hosszú lejáratú, kedvezményes hitelekkel támogatta a lakáshoz jutást. Ezáltal nőtt a lakások száma és a lakáson belül a szobaszám, ugyanakkor csökkent a 100 lakásra jutó lakók száma. Az új lakások jelentős része panellakás volt, amit „kiutaltak”. Ma nem épülnek állami lakások, a fiatalok fizetésük felét albérletre költik, s saját lakás vásárlásakor évtizedekre eladósodnak.

Húsz éve mindenki tanulhatott, aki tanulni akart. Tandíj nem volt, az oktatás költségei megfizethetőek voltak, és az állam is támogatta. Ma sok helyütt tandíj van, egyre drágább a tankönyv, a diákok albérlete és utazása.

Húsz éve a gyerekek nagy része sportolt. Ma minden tíz gyerekből hat nem sportol. Húsz éve volt iskolai sport, olcsó tömegsport, és ennek következtében jó eredményeket értünk el a világversenyeken. Ma nincs iskolai sport, alig van megfizethető tömegsport. 1988-ban, a szöuli olimpián hazánk 11 aranyérmet szerzett, 2008-ban Pekingben már csak hármat.

 

Húsz éve nem voltunk EU-tagok,
ma azok vagyunk. Nem jártunk jobban!

 

 

Húsz éve a szocialista országok integrációjának voltunk tagjai. A cél nem egymás kizsákmányolása volt, hanem a gondok közös megoldása. A KGST-ben egyenlők voltunk. Az EU-ban Németország, Fran­ci­aország és a többi nagy diktál.

Húsz éve minden ország azt adta a közösbe, amiben a legjobb volt. Ma az EU-tagjai vagyunk, amelyben Magyarország a szegény rokon.  

Húsz éve a KGST azt segítette, hogy az emberek jobban éljenek. Az EU a gazdag európai nagytőke szövetsége az emberek, a tömegek kizsákmányolására.

Húsz éve csak vízummal utazhattunk a legtöbb EU-országba. Ma nem kell vízum, de csak azt látják szívesen, akinek pénze van. Neked van pénzed utazni?

 

Húsz évvel ezelőtt rend volt. Ma nincs rend.

 

 

Húsz évvel ezelőtt rend volt. Tudtad, hogy mi a jó és mi a rossz. A rendőr melletted állt, a rendőr mögött meg ott állt az állam. Ma rosszak a törvények, lopnak a politikusok, a korrupció felfalja az országot. A rendőr nem áll melletted, és a rendőrt se védi meg saját állama.

Húsz éve voltak korrupt politikusok, a hatalmukkal visszaélő állami emberek, de maga a rendszer nem volt korrupt. Ma az állami vagyon privatizációja, a pályáztatás és sok minden más maga szüli a korrupció lehetőségét. Ma Magyarország Európa legkorruptabb országai közé tartozik.

Húsz éve a munkatörvénykönyv a munkást, a dolgozót védte. Ma a tőkést védi.

Húsz éve a szakszervezeteknek tényleges jogaik és lehetőségeik voltak az érdekvédelemben, szociális kérdések eldöntésében. Ma a szakszervezetek jogai korlátozottak.

Húsz éve senki se beszélt arról, hogy ki a zsidó és ki nem zsidó. Mára a kapitalizmus annyira kiélezte a társadalmi különbségeket, annyira elmélyítette egyes rétegekben a nyomort, hogy az antiszemitizmus tömegjelenséggé vált.

Húsz éve nem voltak szélsőjobboldali, újfasiszta tendenciák és szervezetek, mert nem volt rájuk igény, nem volt társadalmi bázisuk. Mára sok ember kerül olyan kilátástalan helyzetbe, hogy a szélsőséges jobboldaliságba menekül.

Húsz éve demokráciát ígértek mindenkinek. Ma van parlament, de a nép nem ellenőrizheti azt, és nem hívhatja vissza a képviselőket. Megszüntették a társadalmi vita intézményét, minden eszközzel akadályozzák, és le akarják járatni a népszavazásokat. Szólásszabadság van, de a televízió, a sajtó nyilvánosságához csak azok juthatnak hozzá, akiknek hatalmuk vagy pénzük van.

 

Húsz éve jó volt magyarnak lenni a világban,
ma szegény rokon vagyunk.

 

 

Húsz éve több mint százezres hadseregünk volt tüzérséggel, páncélosokkal, műszaki csapatokkal, honi légvédelemmel. Ma kevesebb, mint húszezer katonánk van, az önálló működés feltételei nélkül. A magyar hadsereg ma kisebb, mint a trianoni rablóbéke után.

Húsz éve nem tudtuk, hogy mi a háború. Ma Jugoszlávia és Irak után Afganisztánban már a harmadik háború részesei vagyunk.

Húsz éve a magyar katonának nem kellett külföldre mennie. Sőt, az azt megelőző negyven év alatt is csak egyszer, 1968-ban Csehszlovákiába. Ma magyar katonák mindenütt ott vannak, ahol a NATO-nak emberanyag kell, Koszovótól Afganisztánig.

 

Húsz éve voltak illúzióid, ma már nem hiszel semmiben. Húsz éve tudtad, hogy másnap is lesz nap, lesz munkád, kenyered. Húsz éve tudtad, hogy legalább annyit adhatsz gyermekeidnek, sőt gyakran többet, mint amennyit Te kaptál a szüleidtől. Ma gyakran a szüleid segítenek Téged, és kevesebbet fogsz tudni adni gyermekeidnek. Húsz éve elhitted a nagy pártok meséit. Ma már tudod, hogy becsapnak. Húsz éve nem hitted el a Munkáspártnak, amit a kapitalizmusról mondtunk. Ma már tudod, hogy igazat mondtunk, Téged akartunk megkímélni. Húsz év elteltével bízzál bennünk, bízz a Munkáspártban!